A kutya, bár nem önállóan gondolkodó, tudatos, megfontolt lény, de hűséges, értelmes és legfőképpen engedelmeskedni tudó és akaró állat, amely voltaképpen egyetlen dologra reagál rosszul, az állandó parancsolgatásra. Ha folyton csak utasítgatják, fegyelmezik, parancsokat osztogatnak neki, elveszti nyugalmát, kiegyensúlyozottságát, és a végén nem képes hibátlanul elvégezni a rábízott feladatokat. Ha a gazda szeretettel és ésszerűen foglalkozik kutyájával, akkor az olyan feladatokat is végrehajt, amelyeket talán nem szeret, és normális körülmények között saját magától nem is tenne soha. 

A nevelés folyamán mindenekelőtt vegyük figyelembe, hogy a kutya nem ért meg minden kimondott szót oly módon, mint azt sokan hiszik. Ez azt jelenti, hogy nem annyira a szavak értelmét, mint inkább a parancs hangzását érti meg; valamilyen fajta akusztikus vagy szimbolikus jelnek kell kiváltania az ingert, hogy a kívánt teljesítmény bekövetkezzék. Figyelni kell tehát arra, hogy mindig ugyanazt a parancsszót használjuk - bátorítást és figyelmeztetést - és ugyanazokat a jeleket. Ezeket lehetőség szerint egyforma hangon kell kiejtenünk, ugyanolyan mozdulatok kíséretében. Az a tulajdonos aki állandóan váltogatja parancsszavait, az inkább összezavarja, mint segíti a kutyát a dolgok jó megértésében. A jó kutya persze előbb-utóbb megtanul olvasni gazdája gondolataiban is. Ez körülbelül, azt jelenti, hogy az ember tekintetéből, arcjátékából, szavaiból, hangsúlyából illetve néha egy-egy észrevétlen, parányi mozdulatból kitalálja, mit akar tőle a szeretett lény, és azt igyekszik teljesíteni is.