A dühös vagy veszélyben levő macskák többnyire morognak vagy fújó hangot hallatnak, amely figyelmeztetés az ellenfél számára. Ha a figyelmeztetés nem elegendő, akkor rendszerint egy kevésbé komoly támadás követi, amely állhat harapásból vagy manccsal való ütésből (ez utóbbinál a karmok lehetnek behúzott vagy kieresztett állapotban). A nem megfelelően szocializálódott macskáknál ez bőrfelszíni sebeket eredményezhet, amely más hámsérülésekhez hasonlóan fertőzést, gyulladást okozhat. A macskák csipogó, csiripelő hangokat hallathatnak a zsákmány megfigyelése közben, illetve abban az esetben, ha az iránta való érdeklődésüket szeretnék kifejezni a közelben tartózkodó ember számára. Amennyiben a jelzés az elérhetetlen zsákmánynak szól, jelenthet fenyegetést, frusztrációt vagy a madár (esetleg annak zsákmányául szolgáló állat, például egy kabóca) hangjának utánzására tett kísérletet is.Az állati viselkedéskutatók arra az álláspontra jutottak, hogy ez a magatartás egyfajta próba, a segítségével az állat gyakorolja a vadászatot. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a hangképzés gyakran olyan harapó mozgással társul, mely ahhoz hasonló amivel a macska végez az áldozatával, annak nyakcsigolyái közé mélyesztve szemfogait. A csiripelés egyik változata üdvözlési célt szolgál. Ezt a hangot a tigrisek is használják. Az ember közelségében élő macskák gyakrabban használnak hangjelzéseket, mint vadon élő társaik. A vad felnőttek csak ritkán képeznek hangokat, mivel rejtőzködő életmódot folytatnak és a zaj felfedheti jelenlétüket, így inkább testbeszéd és szagok útján kommunikálnak.